← Vissza a paklikhozAncient DuelistsNemzetek és Fegyverek
Nemzetelemzés

Japán nemzetelemzés

Japán fegyvereinek és pajzsának erősségei és gyengéi általánosságban véve

Készítette: Menelruth

Guide

Görgethető leírás

Nemzet- és fegyverelemzés – Japán

Ez egy nemzetelemzés, amelyben a saját szempontjaim alapján mutatom be és értékelem a címben szereplő nemzetet.

A lapokat nem elemzem egyesével, de ahol indokolt, kiemelem a legjobb és leggyengébb kártyákat, valamint bemutatom a nemzet általános erősségeit, gyengeségeit és lapjainak használhatóságát.

A célom, hogy a kezdő játékosok könnyebben megismerjék az egyes nemzeteket, és tudatosabban építhessék fel a paklijaikat.

Japán nemzet

Japán a játék jelenlegi két pajzsa közül az egyiket, valamint két fegyvert biztosít:
Kama – Katana – Tate

A japán nemzet egyáltalán nem gyenge, mégsem tartozik jelenleg a legnépszerűbb választások közé. Ezt jól mutatja, hogy az eddigi hivatalos mérkőzések győzelmi arányait tekintve a két fegyvere és a pajzsa az utolsó három helyen szerepel.

Ennek egyik legfőbb oka, hogy a nemzet legerősebb lapjai viszonylag ritkák és nehezen beszerezhetők, miközben a gyakoribb, olcsóbb változatok nem kínálnak olyan kedvező lehetőségeket, mint más nemzetek hasonló ritkaságú lapjai.

Lapok ritkasága és használhatósága

A japán nemzet jelenleg összesen 36 különböző lapot biztosít.
Ezek ritkaság és használhatóság szerinti eloszlása a következő:

RitkaságÖsszes lapTeljes készlet %-aHasználhatóRitkaságon belüli használhatóság
Gyakori (szürke)1130,56%327,27%
Ritka (zöld)616,67%233,33%
Epikus (kék)411,11%375,00%
Legendás (sárga)25,56%00,00%
Misztikus (piros)411,11%4100,00%
Topper (barna)616,67%466,67%
Promó (fekete)38,33%266,67%
Összesen36100%1850,00%

A táblázat jól szemlélteti a japán nemzet egyik legnagyobb problémáját.
A lapok mindössze 47,22%-a tartozik a Gyakori (szürke) vagy Ritka (zöld) kategóriába, és ezek közül csupán 5 lapot tartok igazán használhatónak.
Ez az összes használható japán lap mindössze 27,78%-a, a teljes, 36 lapos kínálatnak pedig csupán 13,89%-a.

Mit jelentenek ezek a számok?

Egyrészt viszonylag kevés a könnyen és olcsón beszerezhető lap, másrészt ezek többsége nem is különösebben erős.

Szinte mindegyikhez találhatunk hatékonyabb alternatívát más nemzetek kínálatában.

A japán nemzet valódi ereje elsősorban az Epikus, Misztikus és Promó lapokban rejlik, amelyek viszont jóval nehezebben szerezhetők be.

A Topper Taték érkezése várhatóan enyhít majd ezen a problémán. Ezek a lapok ugyanis erős, jól használható lehetőségeket kínálnak, miközben a beszerzésük is egyszerűbb lehet, mint egy Misztikus kártyáé.

Mit tudnak a japán fegyverek és a pajzs?

Tate – Fittségtermelés és Kitérés

A játék jelenlegi két pajzsa közül véleményem szerint a Tate a gyengébb.
A Topper lapok érkezése ugyan várhatóan kiegyenlíti az erőviszonyokat, a Hoplon kedvezőbb beszerezhetősége azonban továbbra is a görög pajzs felé billenti a mérleget.

A Tate alapvetően két képességet biztosít:

  • Blokk
  • Kitérés

Ez kifejezetten érdekes koncepció, hiszen a Kitérés segítségével úgy semlegesíthetjük az ellenfél sebzőszavait, hogy azokat utólag már nem erősítheti meg Vérzéssel vagy Dühvel.

Az olcsóbb Tate lapok azonban viszonylag kevés Blokkot biztosítanak, így fel kell készülnünk a magasabb kijátszási költségekre vagy a kézből történő Blokkolásra.

Alternatív megoldásként akár teljesen más alapokra is helyezhetjük a védekezésünket, és a nyers Blokk helyett nagyobb hangsúlyt fektethetünk a Kitérésre.

A hamarosan érkező lapok egyik legfontosabb újdonsága, hogy a pajzsok között elsőként pozitív költségű változatok is megjelennek.

Ez azt jelenti, hogy a Tate immár képes lesz saját, drágább lapjainak kijátszásához is Fittséget biztosítani, így a fegyvereinkre kisebb mértékben kell támaszkodnunk az erőforrás-termelés során.

Külön kiemelném a –3 költségű, Blokk: 4, Kitérés: 2 képességű pajzsot, amely kivételesen erős védekezési lehetőséget kínál, amennyiben ki tudjuk fizetni.

Kama – A gyengébb, de drágább ”Khopesh”

A Kama alapvetően három képességet biztosít:

  • Sebzés
  • Vérzés
  • Tempó

Lapjai többnyire negatív költségűek, így kijátszásukkal nem tudunk közvetlenül Fittséget termelni.

A fegyver legnagyobb erőssége, hogy egyes lapjai több, akár három sebzőszót is tartalmaznak. Ez különösen hatékonnyá teszi a Düh és a Vérzés felhasználását, hiszen ezekkel egyszerre több Sebzés értékét is növelhetjük.

Ráadásul a Kama saját maga is képes Vérzést termelni, így ebből a szempontból viszonylag önellátó fegyvernek tekinthető.

A Tempó szintén hasznos lehet: az extra lapok segítségével könnyebben kezelhetjük a Fittség hiányát, vagy javíthatjuk a kézből történő Blokkolás lehetőségeit.
További előnye, hogy a Tempó hatását az ellenfél nem tudja semlegesíteni vagy gyengíteni.

Ezzel azonban nagyjából minden jót el is mondtunk a Kamáról.

Ha elsősorban Sebzésre és Vérzéstermelésre van szükségünk, akkor a Khopesh és a Dóru Lándzsa egyaránt olcsóbb és hatékonyabb megoldást kínál.

Mindkét fegyver lényegesen kedvezőbb Fittség-egyensúllyal rendelkezik. A Dóru Lándzsa ráadásul több Vérzést képes biztosítani, miközben a Khopesh Reflexe és a Lándzsa Átütése véleményem szerint jóval értékesebb előnyt jelent, mint a Kama által kínált Tempó.

A Kama igazán erős lapjai elsősorban a kétféle Misztikus (piros) változat közül kerülnek ki.

Ezek beszerzése azonban rendkívül nehéz, ráadásul egyik sem rendelkezik önmagában mérkőzést eldöntő erővel. Az ideális összeállításhoz így mindkét változatból négy-négy példányra lenne szükségünk.

A most érkező Topper (barna) Kama szintén új lehetőségeket nyit meg:
–2 költség, Sebzés: 1, Sebzés: 1, Sebzés: 1

Ez a lap a három sebzőszó miatt kiválóan kombinálható a Dühvel és a Vérzéssel.
Önmagában azonban még ez sem elegendő ahhoz, hogy a Kama igazán versenyképessé váljon az élmezőnyben.

A négy Topper mellé továbbra is szükségünk lenne a kétféle Misztikus lapból négy-négy példányra.

Katana – Az álom fegyver

A Katana három képességhez biztosít hozzáférést:

  • Sebzés
  • Tempó
  • Hárítás

Az „álomfegyver” elnevezés véleményem szerint tökéletesen leírja a helyzetét.
Egyfelől álomszerűen jól működik a megfelelő lapokkal, másfelől a megfelelő lapok beszerzése jelenleg álom kategória.

A Hárítás rendkívül erős képesség, különösen akkor, ha elegendő Vérzést is tudunk termelni mellé.

A probléma azonban itt is ugyanaz, mint a Kama esetében: a Katana igazán erős lapjai az Epikus vagy annál ritkább kategóriákban találhatók.

Természetesen akad két-három teljesen használható Gyakori és Ritka lap is, de ezek önmagukban nem biztosítanak előnyt más fegyverek hasonló lehetőségeihez képest, mindössze nincsenek komoly hátrányban sem.

Ha viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy sikerül beszereznünk a kétféle Misztikus (piros) lapból négy-négy példányt, és melléjük a kétféle Epikus (kék) változatból is négy-négy darabot, akkor rendkívül komoly potenciált szabadíthatunk fel.

A Katana Fittség-egyensúlya már nem kifejezetten rossz, bár valamelyest a negatív irányba tolódik.
Ezen segíthet a fegyver által biztosított Tempó, de biztosabb megoldás, ha megfelelő Fittségtermelést is társítunk mellé, például a Tate segítségével.

A hamarosan érkező Topper (barna) Katana szintén használható választás lehet.

Bár nem tartozik a fegyver legerősebb lapjai közé, megfelelő kiegészítésként jól illeszkedhet egy Katana-alapú pakliba.

Összegzés

Összességében elmondható, hogy Japán jelenleg messze nem tartozik a legerősebb nemzetek közé.

Ennek legfőbb oka, hogy a Kama más nemzetek fegyvereihez képest kifejezetten gyengének számít, míg a Katana és a Tate elsősorban ritka, nehezen vagy drágán beszerezhető lapokkal válik igazán erőssé.

Ha azonban valakinek sikerül megszereznie ezeket a lapokat, akkor a Katana rendkívül rugalmas, sokoldalú és kiegyensúlyozott fegyverként működhet.

A Fittséget termelő, Kitérésekre építő Tate pedig kifejezetten esélyes arra, hogy a jövő metájának egyik meghatározó eleme legyen.

Japán helyzete tehát egyáltalán nem reménytelen. Jelenleg ugyan nehéz olcsón igazán versenyképes japán paklit építeni, de a ritkább lapok és az érkező Topper változatok jelentősen javíthatják a nemzet lehetőségeit.

A kezdőpakli ráadásul sok olyan lapot biztosít, ami szükséges lesz egy későbbi, igazán erős pakli összerakásához, így néhány laphoz kifejezetten olcsón és teljes biztonsággal juthatunk hozzá.

Lapok ritkasága1
Lapok átlagos ára2,5
Általános használhatóság3